kingaa. írta:
Mina8924 írta:
Szerintem Kilgarah tökéletesen ismerte a jóslatot, csak nem mondta el a legvégéig. Hisz a lgelső részben is azt mondja, hogy Arthur lesz a Jövő Nagy Királya, de persze mindenki, (és Merlin is) ezt úgy értelmezte, hohy mivel most még Arthur herceg, mikor, majd Uther meghal,agy lemond vagy bármi, arra vonatkozik az Arthur a jövő királya kifejezés. Aztán persze kiderült, hogy a ez sokall távolabbi jövő mind gondoltuk.
De ez jellemző Kilgarahra!
Az elején is mindig csak fél információkat adott, és azok is elég kétértelműek voltak, meg homályosak.
Csak a végére már annyira puszi pajtáso lettek Merlinnel, hogy senki se gondolta volna, hogy ilyen információt visszatrtana, ezekszerint de.
Mordrednek mindenképp van pár logikátlan cselekedete, ha ismerte a végzetét azért, ha meg nem, akkor meg azért.
Igen, egy harcos druida népcsoport sokkal izgalmasabb ellenség lett volna a szászoknál. Főleg, hogy Arthurnak ugye muszáj lett volna felvenni a harcost, mivel már fenyegetés jelentettek volna Camelotra, de ezzel megszegte volna a 4. évadban tett ígértetét, és így a disír büntetése is jogosabb lett volna. Mert így nem igazán volt érteme.
Evil Gwen helyett én simán el tudtam volna képzelni, hogy Gwen úgy megőrül, mint Uther a 3. évad elején, és akkor mé Lancyt is vissza lehetett volna hozni
Helyette meg megint kaptunk egy Sith Lady és Tanítványa felállást, ami már egy kicsit sok volt.
Killgarahnál én erősen Aitussara céloztam
mert ott akármennyire metaforikusan nézzük azt bebukta nem kicsit..mert jó lesz Albionak erre beál Morgihoz aki minden valoszinűséggel nem jó albionnak...szoval az igen..
szerintem hogyha ezek olyan dühös fellázadt druida csoport nem is olyan sok ember de azért páran akkor azok alapból ők is támadnak és ott Arturnak muszály lenne harcolni ellenük azt meg csak el nézi a Disir..és ha Uthernek nem birtak beszolni egyszersem akkor...
Evil Gwen tényleg 3.évados volt egy picit de sokal érdekesebb is lehetett volna hogyha nem csinálják vissza az Arturnak picit pofára esés lett volna hogyha rájön h szeretett királynője teljesen átált
na jo ez picit gonosz volt bocsi
és erre mondtam példának h Morgi visszahozza neki Lancelotot ..azt nemtudom h hogyan de biztos megoldja
mert ha annyira Legendássá akarták volna ezt a zárot akkor Lanc is benne lett volna
szerintem és akkor talán nem lett volna annyira "Sith Lady és Tanitványa "
szovalkedves iro bácsik több kreativitást vártunk volna...
Kilgarrahnak volt jó néhány tévedése, a legnagyobb Aithusa...bár Morgana szemszögéből neki jó volt a pici sárkány.