pepitaophelia írta:
mondhatok valami kritikát is, nekem Gwen sminkje nem tetszik, sokkal helyesebb volt műszempilla nélkül, remélem leszedik róla.
Azt én is figyeltem, hogy Gwen valahogy sokkal nőcisebb lett. Az első évadban még állandóan kontyolva volt a haja, és tényleg cselédes ruhákban volt, aztán mióta elkezdődött a románca Arthurral, egyre csinosabban öltözködött, és a haját is kiengedve hordta... Mikor a 04X01-ben először megláttam, az első gondolatom az volt, hogy "De hosszú a haja!" XD Értem, mit akarnak ezzel hangsúlyozni, és szép meg jó meg minden, de a műszempilla tényleg sok.
Egyébként nagy hangsúlyt fektetnek a sminkre. Főleg Morganánál érvényesül ez: figyeltétek, milyen erősen kezdett sminkelni a harmadik évadban? A sötét szemek, a vérvörös rúzs... most pedig ugyanúgy van kihúzva a szeme, mint Morgause-nak. Teljesen elvesztette azt a finom szépségét, ami az első két évadban jellemezte, most már sokkal inkább a gyönyörű boszorkánykirálynő, mint a szépséges Hófehérke.
Valika írta:
Személyes kedvencem Lancelot lett - nem mintha régebben nem kedveltem volna, de most nagyon tetszik, ahogy kibontják a Merlinnel való barátságát.
Morgana végre az, akinek lennie kell.
Nem mintha nem lett volna jó a karakter az első 2 évadban, de a 3.-ban nagyon nem tetszett.
Én is imádtam, ahogy Merlin és Lance kapcsolata alakult. Annyi jó lehetőség rejlik abban, hogy végre van egy lovag, aki mindig fedezhetné őt a többiek előtt! És Merlinnek szüksége volt már egy ilyen barátra. Persze, ott van Gwain is, aki láthatón nagyon kedveli őt, de mégiscsak más egy olyan valaki, aki előtt nem kell rejtegetni, hogy ki vagy, és aki megért téged.
Például a 03X13-masban is majd elolvadtam, mikor Lance azt suttogta este Merlinnek, hogy Arthurnak őt kellett volna lovaggá ütnie, mert Merlin bátrabb mindannyiuknál, és Arthur még csak nem is tud róla... :3
Teljesen egyetértek. *bólogat* Morgana + Evil Smirk = EPIC FAIL.