OvibanKenobi írta:
Aislin írta:
Ó, és ami még másodszori újranézésre jutott eszembe, pedig már először is felfigyeltem rá: Gaius vallatásának jelenete (nem, nem a kínzásos, hanem az Agravaine általi). Figyeltétek, ahogy Arthur végig ott volt, de csak a háttérben megbújva, elfordított fejjel, mintha szégyellné magát, és emiatt inkább nem is merne ránézni Gaiusra?
Egyetértek, ez volt az egyik legjobb jelenet. A kimondatlan szavak legalább annyira beszédesek voltak benne, mint a kimondottak. Az írót, a rendezőt és a színészeket egyaránt dicséri.
A színészektől nem is vártam mást, egyszerűen brillíroznak, Julian Jones pedig mindig is a kedvenc íróm volt; nem véletlen, hogy mindig a nyitányokat és a zárókat bízzák rá. (bár most az elején még pluszba bedobta az Aithusát is, ami szintén remek volt
) Justin Molotnikov, ha jól emlékszem, új arc (de javítsatok, ha tévedek!), de ezen epizód alapján megnyert magának.
A felvételek gyönyörűek voltak, a szimbolika egyértelmű, de nem szájba rágós - gondolok különösen a már említett vallatós jelentre, amiután Arthur egyedül marad a teremben. Ahogy akkor világít mögötte az ablak, felidézve a 4x03-ban látott aranyglória-apollón-új kor "aranykor" főalakja momentumot, ugyanakkor maga a szoba sötét, és a centrális elhelyezés a távolodó komeramozgással csak veszettül hangsúlyozza Arthur elszigeteltségét és távolodását a többiektől. (hiszen ha a lovagjai vagy akár Merlin mellette lettek volna, máris nem hat olyan durván ez a kép)
Sőt most, hogy stoppolva nézem ezt a képet 11:53-nál, leesett, hogy Arthur testtartása teljesen megegyezik Jézus pózával Leonardo Utolsó vacsorájáról! A háttérmegvilágítás teljesen ugyanaz, a terem perspektívája nagyjából megegyező, a főalak szinte ugyanott, az aranymetszési ponton van elhelyezve... a leglényegesebb különbség csak annyi, hogy az Utolsó vacsoránál az asztal vízszintesen, míg itt "függőlegesen", velünk szemben van elhelyezve. Így viszont, ha egymásra tennénk őket, a két asztal egy lentről szemlélt kereszt alakját hozná ki, Jézussal és Arthurral a közepén.
Hm, ezt a gondolatot tovább víve: a tanítványok a lovagok, sőt, inkább az udvar főbb személyei, akik tudják, hogy áruló van közöttük, de azt még nem, hogy ki ez. Egymásra mutogatnak. És Agravaine/Júdás lesz az, aki végülis elárulva a társait halálba vezeti Arthurt/Jézust... Arthur és Jézus, akiknek az eljövetele mindkét esetben régen várt és megjövendölt volt, mivel egy új, szebb kort, békét és megváltást hoznak el a népnek.
Fú, Ovi, most nagyon beindult a fantáziám, miközben itt reagáltam!
Ezen azt hiszem, ülök még.
De már csinálok gyorsan egy összerakott képet, hogy lássátok is, miről beszélek. *megcsinálja*
Oké, meg is vagyok. És igggen, tudtam én, hogy jól össze lehet rakni őket!
Na most már ti jöttök. Vélemény?