Húúú, hát ez egy meglepően jó rész volt. Nagyon tetszett! Főleg, ha azt vesszük, hogy filler.
- Ha úgy vesszük, az egész a lovagok hibája. Miért kellett szívatniuk Elyant? Ha nem teszik, ez az egész nem történik meg. (Ezzel meg is válaszoltam a saját kérdésem.)
- A lovagok interakcióit imádtam. A barátság, meg hogy fontosak egymásnak....Bár Percival csak elsütötte, hogy „a barátaid vagyunk… BAMM”. x)
EDIT: visszanézve, azért talán túlzásba vitték egymás szivatását. Elyan, meg Merlin püfölése, meg behúzni egymásnak... De gondolom, ilyenek a "kemény pasik". :/
- És hogy végre megint többet láttunk mindannyiukból. Főleg Elyanból, persze, de rajta keresztül a többiekből is. Imádtam pl azt a Gwaine által elhintett információ-morzsát, hogy időnként mind összejárnak pasis estekre a kocsmába.
És hogy Percy szkanderban levert valakit, haha. XD
- Arthur és Merlin összes évődése imádnivaló volt
Különösen a pörköltes tetszett! „Szemlátomást bal lábbal keltél fel az asztaltól…” Meg /Leon Arthurról:/ „Miért van pörkölt a hajában? /Merlin:/„Mert olvasott.” XDD
- A Gwenes említések. Jó volt látni, hogy mindenki tudatában van a történteknek, főleg Arthur persze, nem az volt, hogy láthatóan „elfeledkeztek” róla, mint ahogy sorozatokban időnként szokás.
- Agravine már az idegeimen táncol! Borzalmas az a fickó! És valamilyen szinten már Arthur is tudja ezt, hiszen játszotta neki a bólogató Jánost, „Igen, persze, nagybátyám, elfogjuk és kivégezzük, igen, köszönöm”, aztán rögtön ment Gaiushoz és Merlinhez, hogy na akkor mit kezdhetnének a szellemmel. Azokra az időkre emlékeztetett, amikor Uthernek bólogatott hasonlóan, aztán mindig ment a maga feje után.
- Az, hogy Merlin elpityergi magát, kezd minden epizód részévé válni. Ez nem feltétlenül jó, de valahogy mégis szeretem. Ahogy ott állt a kút fölött, hallgatta a gyerekek meg a többi lemészárolt druida sikolyát, majd vörös szemekkel pislogott egyet, és a könnycsepp legördült az arcán… nagyon megindító volt.
- Elég bizarr, ahogy a csöpögő Elyan gyerekhangon beszél! :S
- 30:00 körül, amikor Arthur és Gaiusék megbeszélik a történteket, roppant érdekes a jelenet. Először fel sem figyeltem rá, szimpla megbeszélésnek tűnt csupán – de a később felfedett Nagy Csattanó ismeretében már odafigyeltem Bradley arcjátékára, és egészen más fényben tűnt fel az egész jelenet. Minden mélyen elnyomott érzelem ott játszik az arcán. Olyan dolgok árnyai, amiket bizonyára örökre el akart volna felejteni. Látszik az enyhe döbbenet, meg ahogy felismeri, hogy mi is okozza a jelen problémát… Iszonyatosan sokatmondó!
- Merlin és Arthur az erdőben. Háhá, tudtam, hogy az övéké lesz ez a szóváltás!
Imádtam Arthurnak azt a kis biccentés-féléjét, mikor Merlin közölte, hogy vele tart, szinte megkönnyebbülés és hála… Bromance. ^^
- És akkor a szentélyes jelenet, vagyis a Nagy Csattanó. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nálam kellően elcsattant. De még hogy! Eszembe nem jutott volna ez a lehetőség.
Mikor Merlin rákérdez, hogy mit csinál, aztán Arthur oldalra fordulva ránéz, és vár egy pillanatot, mielőtt megszólalna, mert össze kell szednie az erejét, hogy kimondhassa… aztán kimondja, és Merlin nyel egyet, és mintha még hátrálna is egy kicsit. Én is megborzongtam! És talán még kicsit undorodtam is, igen. Mármint a legtöbb embernek megvan ez a majdhogynem szent képe Arthurról, hogy bár hajbókolt az apjának, azért mélyen legbelül mindig is tudta, hogy nincs rendben ez a kegyetlenség, és Ő más lesz, az Ő kezéhez nem fog vér tapadni… Aztán hoppá.
Mégis. Felkavaró, amit megtudtunk, nehéz elképzelni, de Arthur elbeszélése alapján nem nehéz elgondolni; a fiatal, nagyravágyó herceg, aki bizonyítani akar a népnek, de legfőképp Uthernek. Aztán nap mint nap úgy éli le az életét, hogy szánja és sajnálja. Borzalmas lehet. :S Kis híján én is bekönnyeztem Arthurral együtt.
De nem, akkor szakadt el a mécses, mikor a gyerek/Elyan odament hozzá, megölelte, és a fülébe súgta, hogy „Megbocsátok”. Még most is összeszorul a szívem, ha visszagondolok arra a pillanatra. Meg ahogy a szellem távoztával Elyan összeesik, Arthur meg elkapja, és csak tartja, és csak csendesen potyognak a könnyei, mert el sem hitte volna, hogy megbocsáttathat a tettéért.
- A zárójelenet is tetszett, de jobban örültem volna egy komolyabb fejezésnek a comic-relief jelleg helyett. Gondolom, nem sokan vannak, akik tisztában vannak Arthur ezen titkával, és érdekes lett volna látni egy olyan beszélgetést, amiben felmerül Arthurban a kérdés, hogy Merlinnek – aki eddig masszívan hitt benne és hű volt hozzá – vajon nem-e rendült meg a belé vetett bizalma ezen információ tudtában, vajon nem-e változott meg negatív irányba a róla alkotott véleménye. Aztán Merlin előadott volna egy kis beszédet arról, hogy a múltbeli bűnökön már nem változtathatunk, és a jövőbeni tettekkel jóváteheti, stb. És
ezután kellett volna jönnie a poénkodásnak. Na de mindegy, ez sem volt rossz.
Összességében véve talán az egyik legjobban élvezett epizód volt. A 4x04 és 4x08-nál mindenképp, sőt én személy szerint a 4x05-nél is jobban élveztem.
A többi azért még mindig e fölött áll.
Jövő héttel kezdődően pedig belépünk a finálé-trilógiába! (Lehet, hogy csak az utolsó kettő függ össze „hivatalosan”, de mivel a Heliosos történetszál itt elkezdődik, szerintem a hármat nyugodtan lehet egybe venni.) Gwen véletlenül meghallja Morgana és Helios beszélgetését, ezért a veszély ellenére is Camelotba megy, hogy figyelmeztesse az ottaniakat! Mi több, a preview alapján most számíthatunk a már spoilerekben említett Morgana vs. Gwen showdown-ra is. Alig várom!
(Bár ez mára már nem újdonság.^^)
Fórum kezdőlap
Vissza a tetejére
=3
) Nagyjából elégedett vagyok ezzel a részel.
